(Bp., 1914. okt. 18. – 1978. máj. 1.)
festő, iparművész, egyetemi tanár, Munkácsy-díjas (1956, 1970), érdemes művész (1974).
Kapcsolódás Szentendréhez: éveken keresztül a Régi Művésztelepen alkotott, néhány művét a Ferenczy Múzeum őrzi, számos szentendrei kiállítás résztvevője
1977 • A szentendrei művészet 50 éve (rendezés), Ferenczy Múzeum, Szentendre
1978 • Pest Megyei Tárlat, Szentendrei Képtár, Szentendre
1979 •A szentendrei régi művésztelep jubileumi kiállítása 1929-1979,Szentendrei Képtár, Szentendre
1993 • Stúdióüveg, Szentendrei Képtár, Szentendre
Budapesten született 1914-ben. Vaszary János, Benkhard
Ágost tanítványa, majd 1937-től 1940-ig Szőnyi István
növendéke volt. 1934-ben bekapcsolódott a Szocialista Képzőművészek
Csoportjának munkájába. 1935-től a Képzőművészeti Főiskola növendéke.
Diplomamunkáját Az építészet és a festészet kapcsolata címmel írta,
1940-től 1944-ig tanonciskolában tanított.
Részt vett a Művészeti Alap, a Képzőművészek Szövetségének
létrehozásában és munkájában. 1953-tól az Iparművészeti Főiskolán a
díszítőfestő tanszéket vezette 1965-ig. Lazúros technikájú, lendületes
grafikákat készített kezdetben, majd figyelme egyre inkább az
építészettel összefüggő képzőművészetre irányult. 1955-ben bízták meg a
dunaújvárosi Bartók Kultúrház üvegkupolájának elkészítésével, amelyet
több üvegablak, sgraffito-, műkő- és zománckompozíció követett.
1965-ben az Iparművészeti Főiskolán megszervezte a Szilikátipari
Tanszéket, amelynek haláláig vezetője. Hamarosan ő vette át az üveg
oktatását, miután maga is üveggel kezdett foglalkozni. Több képzőművész
társával együtt Z. Gács volt az úgynevezett stúdióüveg első hazai
művelője. A neokonstruktivizmus szellemében először dekoratív, majd
opart és kinetikus műveket alkotott (Közlekedési Múzeum üvegablaka,
1966; a Váci utcai Ofotért üzlet belső terét díszítő Optikai törvények,
1967; a Galaktikák, 1970). Utolsó munkája, a Bábszínház előcsarnokának
falát díszítő üvegkompozíció 1976-ban készült el. Közben a
Képzőművészeti Főiskolán is tanított. Kitűnő munkatársa, Bohus Zoltán
vezetésével 1978-ban aztán a Budapesti Iparművészeti Főiskolán külön
üvegipari tanszék is alakult, ahol ezek a technikák nemzetközi
figyelmet keltő színvonalra fejlődtek.
Munkásságát a fegyelmezett geometrikus formák és az egzakt csiszolással
készült felületek, az üveghez, mint anyaghoz való előítélet-mentes
közelítés, kísérletezés, a nagyszámú és egyre inkább dekoratív jellegű
épületdíszítő munka jellemzi, meglehetős nemzetközi tájékozottsággal
párosulva; plasztikái, reliefjei játékosak, érdekes optikai hatásokkal.
Építészeti üvegei, üveggúlákból épített konstrukciói a különböző
nemzetközi irányokra: neokonstruktivizmus, op-art, pop art, illetve
ezek hatásaira irányította a figyelmet, s – főként az Iparművészeti
Főiskolán tanuló tanítványaiban – felkeltette az üveg, mint „médium”
iránti érdeklődést. Üvegmunkái, a lemezekből ragasztott üvegkockák
feszült nyugalmától, játékos mobiljainak színes villódzásáig terjedő
oeuvre-je, inspiráló erőt teremtett akkor és a mai üvegművészetünkre
egyaránt.