(Zalaegerszeg, 1908. augusztus 6. – Budakeszi, 1941. szeptember 7.)
1915-1922 között Belgrádban és Valjevoban élt családjával, német és
szerb nyelvű iskolákba járt. 1923-ban a család Szentendrére költözött,
ahol Herman Lipóttól kezdett rajzleckéket venni az OMIKE (Országos
Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) szabadiskolájában.
1927-1929 között a Képzőművészeti Főiskolán Csók István volt a mestere. A
Nemzeti Szalon 1928-as kiállításán mutatkozott be egy csendélettel. A
kiállítás felzúdulást keltett konzervatív művészeti körökben, és az azon
résztvevő hallgatókat, köztük Vajdát, eltávolították a főiskoláról.
Csatlakozott a Munka című lap (Kassák Lajos avantgárdfolyóirata)
művészeti csoportjához. 1930–34 között Párizsban fotokollázsokat
készített, ott ismerkedett meg a legújabb irányzatokkal.
1934-ben visszatért Magyarországra, és megismerkedett Bálint Enrdrével.
Ezután Szentendrén és Szigetmonostoron dolgozott Korniss Dezsővel, a
népi képzőművészetet kutatta. Képein a népi motívumok, a szerb
egyházművészet jegyei, absztrakt, és szürrealista formák egységes
rendszerben jelennek meg. Kiállításait barátai (például: Korniss
Dezső,Trauner Sándor, Kepes György, Schubert Ernő, Ámos Imre, Anna
Margit, Szántó Piroska, Seiden Gusztáv) segítségével tudta csak
megrendezni. A KÚT visszautasította képeinek kiállítását. A szentendrei
művésztelepnek nem volt tagja, de képei hatottak a művésztelep festőire.
1935-ben ismerkedett meg későbbi feleségével, a pozsonyi Richter Júliával.
1940-ig a rontó szellemek, az arctalan maszkok halált idéző többértelmű
lények víziói jelennek meg műveiben, miközben egyre súlyosbodó
betegségével és a vészterhes háborús fenyegetéssel küzd.
1940-ben munkatáborba küldték, de onnan tüdőbaja miatt elbocsátották. A budakeszi tüdőszanatórium-
ba kényszerült, ott is halt meg 1941-ben. 1943-ban emlékkiállítás mutatta be életművét.