(1894, Budapest – 1948, Budapest)
Festőművész. A Szentendrei Művésztelep (1926) és a Szentendrei Festők
Társaságának (1928) egyik alapító tagja. (A többi alapító: Bánovszky
Miklós, Bánáti Sverák József, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla,
Paizs Goebel Jenő és Pándy Lajos.)
Csemitzky müncheni festő magániskolájában kezdi tanulmányait 1913-ban
testvérével, Rozgonyi Mihállyal és Bánovszky Miklóssal együtt.
1914-ben Nagybányán dolgozik. 1915-ben már a Képzőművészeti Főiskolán
folytatja tanulmányait Edvi Illés Aladár és Révész Imre tanítványaként. A
frontszolgálat megszakítja tanulmányait. 1918-ban immár Réti István
növendékeként tanul a főiskolán. 1921-től Réti István tanársegédje lesz.
1924-ben a miskolci művésztelepen dolgozik, tagja lesz a KÉVE-nek.
1924-ben Harkányi díjat nyer a Művészek vacsorája című képével. 1926-ban
Nemes Marcell díjjal Párizsba utazik. 1926-tól a szentendrei
művésztelepen dolgozik, művei szerepelnek annak kiállításain.
1928-29-ben magyar állami ösztöndíjjal a római Collegium Hungaricumban
dolgozik. Az 1930-as évektől rajzot tanít a Csillaghegyi polgári
iskolában. 1938-tól rendszeresen szerepel az UME kiállításain. 1940-ben
megnősül, felesége Érczhegyi Irén festőművész. 1945 után a Műegyetem
rajzi tanszékén tanít.
Huszas, harmincas évekbeli festészetét többirányú útkeresés jellemzi.
Pályakezdésekor biblikus képekkel jelentkezik, ami a harmincas években
monumentális igényű egyházművészeti művekhez vezet. Ezzel egy időben
Árkádia hangulatú, a mediterráneum világát és az antik görög kultúrát
megidéző kompozíciókat alkot. A negyvenes években művészete
lecsendesedik. Egy színre hangolt, lírai hangulatú, főleg a szentendrei
művésztelep egyes részleteit kiemelő tájképeket fest.
(forrás: hung-art)