(1962. szeptember 28. Szentendre)
Gyermekkoromat nagyban meghatározta, hogy nagyszüleimmel közösen éltünk,
akik példát mutattak az ember, a föld és a természet szeretetéből.
Diákéveimben gyakran rajzoltam a magam örömére.
Középiskolában Gábor Béla rajztanár úr bíztató szavai sokat segítettek a
képzőművészet felé fordulásomban. Ekkor kezdtem olajképeket
festeni.
Későbbiekben a rajztudásomat pedagógusként kamatoztathattam, majd saját
három gyermekem megérkezését követően az ő örömükre otthon is sokat
rajzolgattunk, barkácsoltunk, festettünk.
Férjem szobrászművész, aki szobrain és festményein keresztül is sok
boldog pillanatban részesített és részesít. Mindhárom gyermekem
valamelyik művésze-
ti ágban tehetséges. A művészet az életünk része. Hosszú évek óta a gyermekvédelemben dolgozom, emellett szükségem volt olyan kreatív elfoglaltságra, amivel az érzelmeimet, gondolkodásomat, hangulatomat vizuálisan is ki tudom fejezni. Ez megnyugtatóan hat rám egy nehéz nap után. Ezért kezdtem el 2003. decemberétől képeket festeni selyemre, ami azóta a legkedvesebb szabadidős elfoglaltságom. Kontúrral dolgozom, ami nagy odafigyelést igényel, hiszen a vonalakat később már nem lehet javítani. Egy rossz mozdulat és a megálmodott kép már nem úgy sikerült. Ezután kezdődik a színek felvitele, ami számomra az igazi nagy örömet jelenti. A selymen gyönyörűen futnak szét a színek, olvadnak egybe és száradás után egy egészen új színvilág születik.