(1895, Kunhegyes – 1978, Szentendre)
A szentendrei festészet egyik meghatározó egyénisége. Érdemes művész
(1968), Kiváló művész (1974). Eredetileg jogot hallgatott,
szabadidejében az Iparrajziskola esti tanfolyamát, majd 1917-ben
Kernstok Károly Szabadiskoláját látogatta.
A Képzőművészeti Főiskolán Balló Endre tanítványaként végzett 1917-1922. között.
1924-25-ben tanulmányúton járt Párizsban, ekkori alkotásain Van Gogh,
Gauguin, Cézanne hatása érződik. 1929-31-ben a Nagybányai Művésztelepre
látogat. Az itt készült fauve-os vásznai újabb stílustörekvésekről
vallanak. Ám igazi festői énje Szentendrén alakul ki, ahol 1932-től
eleinte nyaranta fest, majd 1935-ben kiköltözik a városba. 1935-ben az
UME, 1936-ban a KUT, 1941-ben a Szentendrei Festők Társaságának tagja
lesz.
Szentendrén talál rá a városképben adott, s festői látásmódjában
igényelt poétikus, ugyanakkor szerkesztett térkonstrukcióra. Képeinek
kizárólagos témájává válik a kisvárosi tér, utca, a házfalak és az
emberek együttese.
A harmincas években a mindennapokat festi meg anekdotikus jelenetekkel
vagy szociális ihletettséggel. (Három munkás, Szegény ember). A
negyvenes években az emberi jelenlétet bekarcolt vagy kontúrral
körülhatárolt sziluett figura képviseli. (Fekete kép). Az évtized
közepén jelenik meg rövid időre egy-egy hangsúlyos szerkezeti egységet
jelölő, erősen kiemelt expresszív vonalrendszer (Konstruktív önarckép).
Az ötvenes évektől színesedik ki palettája.
Feloldódnak a korábbi
évtizedek sötét, mély tónusú földszínei és mélyvöröse. Az ötvenes
években – ideiglenesen – hagyományos távlatú, perspektivikus utcaképek,
csendéletek születnek (Kútnyomó). A következő évtizedtől kezdve nem csak
a színek váltak még élénkebbé, hanem merész szerkesztésű
térkonstrukciók születnek. A szerkesztett tér és a következetes
kolorizmus egyensúlya teszi egységessé életművét.
Hagyatéki anyaga a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának tulajdonába
került, de jelentős gyűjteménye van a Magyar Nemzeti Galériában, és
szülővárosában, Kunhegyesen.
(Forrás: hungart.hu)