Álomi Reményfűző Intézet Sorskutatója
1950 január 3-án született Magyarországon, Salgótarjánban, ma
Szentendrén él, alkot. Festő, grafikus, képzőművész. Autodidakta.
1968-tól Szentendrén működik. A Vajda Lajos Stúdió alapító tagja, a
szentendrei művészeti élet egyik meghatározó személyisége. Munkásságáért
1977-től többször kapott szakmai díjat.
2000-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett. A festészet mellett az 1960-as évek közepétől zenével, fotóval, szobrászat-
tal, performansszal is foglalkozik.
A szentendrei szabadtéri tárlatok egyik szervezője. 1981-ben az A. E. Bizottság együttes, majd több zenekar alapítója. 1968-tól állandó résztvevője a szentendrei csoportos kiállításoknak. 1982-től rendszeresen szerepel csoportos tárlatokon a Műcsarnokban, az Ernst Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában. Számos egyéni tárlata volt 1976-tól Szentendrén. 1985-ben Bécsben, 1990-ben Székesfehérváron, az 1990-es években több alkalommal a fővárosban rendezett egyéni kiállítást. Művei találhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a székesfehérvári és a nürnbergi múzeum gyűjteményében.
Kiállításai Szentendrén:
Díjak:
2000. Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj.