Csíkszentmihályi Róbert

Apja fiumei magyar konzul fia, aki olasz iskolába járt, s Olaszországból nősült, Budapesten telepedtek meg, 1940-ben itt született Csíkszentmihályi Róbert, nehéz körülmények közt éltek, mert apját a háború végén két és fél évre „málenkij robotra” vitték Ukrajnába. A művész már gyermekkorában nagy hajlandóságot mutatott a rajz és a festészet iránt, ezért szülei a Török utcai Képzőművészeti Középiskolába adták, ahol bekerült a díszítőszobrász tagozatra. Ezután a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, de csak majd két év múltán nyert felvételt, addig díszítő szobrászattal foglalkozott, saját bevallása szerint nem nagyon kedvelte e területet, de nagyon sok hasznos tapasztalatot szerzett.

A Képzőművészeti Főiskolán Pátzay Pál és Szabó Iván voltak a mesterei, 1965-ben diplomázott. Pályakezdő éveiben kialakult benne, hogy leginkább a szobrászathoz vonzódik, nagy hatással voltak rá Borsos Miklós, Medgyessy Ferenc figurális kompozíciói. Tanulmányútjai is gazdag tapasztalatokhoz juttatták, járt Rómában (1972, 1978, 1982), Indiában (1980), Görögországban (1980), Svédországban (1982).

Korai szobrait fából, mészkőből alkotta, később már befutott szobrászként jutott nemes anyagokhoz, bronz, márvány stb. Alkotó munkásságának fő területe az emlékműszobrászat, az egyházi épületek szobrokkal való díszítése lett, ezek mellett jelentősek kisplasztikai alkotásai és éremművészete. 1964 óta Szentendrén él és alkot, számos szentendrei művésszel való találkozása termékenyítőleg hatott alkotói tevékenységére, amelynek közvetlenül megfogható eredményei is vannak, például 2011-ben a Kovács Margit Múzeumot Kocsis József szentendrei építész és Asszonyi Tamás, Csíkszentmihályi Róbert, Szabó Tamás, Szentirmai Zoltán képzőművészek újították fel.

Szülőföldjén és külföldön is elismert művész. A figurális ábrázolás és az érzelmek kifejezése művészetének erőssége, de nem kifejezetten hagyományos emlékműszobrászatot művel, elmozdul az absztrakt művészet felé, ami jótékony hatást gyakorol a nézők képzeletvilágára. Nem csoda, hogy alkotásaival Velencébe és Vatikánvárosba is eljutott, érdeme, hogy az egyházi művészet igényes színvonalon kerül a hívők elé. Igen termékeny alkotó, számos egyéni és csoportos kiállításon mérette meg alkotásait, mind itthon, mind külföldön jeles közgyűjtemények őrzik alkotásait. Életmű-kiállítását a kortárs művészetek egyik galériájában, a Művészetmalomban rendezték meg Szentendrén 2010-ben, e kiállításon volt először látható 2009 végén befejezett Mind elmegyünk című kompozíciója, melyen egy évig dolgozott. Mint a cím is sugallja, a téma az elmúláshoz vezető út, amelyet harminc kis bronzszoborból épített fel a művész, bemutatva az elmúláshoz vezető emberi utak különbözőségét. Munkásságának elismeréseképpen 2013. március 15-én Kossuth-díjjal jutalmazták.