festő, grafikus
(Kiskunhalas,
1932. május 5.–Budapest, 2001. március 26.)
1951-1958:
Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Fónyi Géza. Közben
1954-1955-ben egy évre politikai okokból kizárták. 1975:
Munkácsy-díj; 1978, 1980: Szegedi Nyári Tárlat díja; 1984:
érdemes művész; 1994: a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje
(polgári fokozat). 1958-1967 között tagja volt a Fiatal
Képzőművészek Stúdiója Egyesületének, 1992-től a „Hungária
24” művészcsoportnak. 1959-1961 között rajzokat,
festményeket készít az Óbudai Hajógyárban. 1961-ben
megismerkedett Korniss Dezsővel, akinek szentendrei műtermében
dolgozott 1961-1963 között. Az 1960-as évek elején többször
járt a Szovjetunióban, megismerte a régi orosz városokat,
kolostorokat. 1969-től grafikus és illusztrátor, 1971-től készít
mozaik és kerámia falképeket is. Megismerkedése a szentendrei
művészekkel (Anna Margit, Balogh László, Korniss Dezső) adott
biztatást egyéni stílusa megtalálásához, amely 1963 körül
alakult ki. Hatott rá Vajda Lajos, és egy-egy művére Kondor Béla
(Szent
Kleofás,1964;
vegyes technika, Izrael, magántulajdon). Művészete narratív
jellegű, részben saját kitalációi, részben bibliai és
történelmi alakok, események megjelenítése (Régi
magyar vadászat, 1971,
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Mátyás
király állatai körében, 1989).
Korai festményei bukolikus hangulatúak, a naiv művészettel rokon
(Rezervátum,
1962;Hellasz, 1964
– mindkettő Magyar Nemzeti Galéria), de ez a hangulat későbbi
képein is visszatér mint az ókori kultúrák időtlen értékeinek
kifejezője (Ostiai
csend, 1992; Odaát,1993).
Az 1970-es évektől képei zsúfoltabbak, erősen rajzos jellegűek
lesznek. Hatottak rá a keleti miniatúrák (A
varázslók völgye, 1979).
Ez a meseszerű, illusztratív stílus gyakran társul finom
iróniával, groteszk hangvétellel (Hobbikertészek,
1977).
Mesterei: Fónyi Géza.