A Szinyei Merse Pál Gimnáziumban érettségizett 1990-ben, négy év múlva jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára, ahol 2001-ben diplomázott. Kiváló tehetségét 2000-ben Erasmus-ösztöndíjjal (The London Institute, Camberwell College of Art – fotó-szak) jutalmazták. 2002 és 2005 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola képzésében vett részt, majd Birkás Ákos mellett doktorandusz tanársegédként dolgozott az MKE külföldi hallgatóinak szervezett festőkurzusán. 2005-ben Római Öszöndíjban (Accademia Ungherese a Roma) részesült, 2007-ben pedig megszerezte az MKE doktori fokozatát és STRABAG-díjat kapott. 2008-ban a Kép a képben VIVA-pályázat egyik díjazottja. 2011-ben Leopold Bloom Díjas.
Barakonyi Zsombor festőművész legfrissebb munkáit „doboz-képeknek” nevezte el. Egyrészt azért, mert ezek a középméretű táblák speciálisan „megépített” asztalosmunkák is egyben, másrészt azért, mert az alkotót a festészet örökös ablakszerűsége, és annak két világ közti transzcendens közvetítő szerepe foglalkoztatja. Barakonyi Zsombor a festészet legtradicionálisabb és általa mélyen tisztelt eszközeit: az ecsetet, a vásznat és az olajfestéket felcserélte a fotó fénylátásmódjához közelebb álló, a street-art által használt festékszóró flakonokra, festőhengerre és kivágott maszkokra. A „doboz képekből” áradó fény az utcai, városi világítás barokk színházat idéző kulisszafényei vagy maga a napfény, mely a szemünkbe szóródik…
Szerző: Cs.A.