Balogh László

„Szentendre nem csupán szülővárosom, immár hét évtizede életem történéseinek színhelye is.
Tanítócsaládból születtem. Az akkor még barátságos, csendes kisvárosban telt élményekben gazdag gyermekkorom. Úgy éltünk itt Szentendrén, mint egy nagy család. A város emberléptékű házai, kapui, ablakrácsai elmúlt évszázadok mestereinek hoz-
záértéséről, szorgalmáról meséltek.
Nem véletlen, hogy már a 20-as években fiatal festők egy csoportja felfedezi e páratlan fekvésű, festői motívumokban gazdag Duna-parti kisvárost.
Rövidesen Művésztelepet alapítanak, s azóta is mindmáig a hely varázsa vonzza az újabb és újabb tehetségeket. (…) Az itt született kiemelkedő életművek ma már művészettörténeti jelentőségűek.
A környezet, alkati adottságaim szinte predesztinált arra, hogy 1951-ben a Képzőművészeti Főiskolára menjek.

A főiskolai években két mester volt rám nagy hatás-
sal: Barcsay Jenő és Konecsni György.
Barcsay szigorú festőlogikája, sallangmentes képépítő példája, páratlan komolysággal felépített monumentális életműve számomra mindmáig mértékül szolgál. (…)
A főiskola elvégzése után 1957-ben mesterem ajánlására a Régi Művésztelep tagjai közé választottak. 27 évesen én lettem a telep Benjáminja. A telepen műtermet kaptam, mely megkönnyítette a pályakezdés első éveit. Az 50-es években nem volt külföldi utazgatás. Az európai művészetről csak az itt dolgozó, a háború előtt külföldön járt idős mesterektől kaptam némi kitekintést. Példájuk – művészet iránti odaadásuk, etikai tartásuk számomra jó iskolának bizonyult. Munkáimban a konstruktív jelleg már első szárnypróbálgatásaimtól kezdve nyomon követhető. Motívumaim szűkkivágatúak, feszesek. A konstruktivizmust mint stílust sohasem a XX. Század egyik irányzatának tekintem a többi között, hanem mint a század egész művészetét alapjában formáló alkotói magatartást.