(Magyarvalkó, 1899. április 1. – Budapest, 1988. november 25.)
Képzőművészeti tanulmányait 1918-ban kezdte el a Magyar Képzőművészeti
Főiskolán Révész Imre növendékeként, majd 1922-ben Vaszary Jánost
választotta mesteréül. A Főiskolán kötött szoros barátságot Barcsay
Jenővel. Ekkor színesedik ki addigi mélytónusú, sötét színezetű
palettája. Vaszary hatására témavilága is megváltozik: szimbolikus
értelmű bibliai jeleneteket fest.
A KUT és az UME tárlatain 1926-tól vesz részt.
1927-től Barcsay Jenővel együtt rajzot tanít a fővárosi iparostanonc iskolában.
1929-ben Olaszországban jár. Képei átmenetileg az olasz novecentoval is rokonságba kerül.
1930-tól nyaranta Szentendrén dolgozik.
1946-ban választották a Régi Művésztelep tagjává. Együtt dolgozik Barcsayval, Paizs Goebellel, Czóbellal.
1928-1946 között a Műegyetem Szabadkézi Rajz tanszékén tanít.
1946-1959 között az Iparművészeti Főiskola professzora. 1933-ban jelenik meg Egy élet regénye című 41 lapos linómetszet sorozata Lyka Károly előszavával. Az 1930-as években Szentendre vonzáskörébe kerülve alakította ki önálló stílusát. Mind a posztimpresszionizmus, mind a szimbolizmus hatott rá. Festészetét a kifinomult magas színkultúra, a konstruktivizmus fegyelme jellemzi. Meghatározó témája az ember és környezete, meditatív, melankolikus, kissé révedező átírással. A nyolcvanas években művészete még bensőségesebb, drámaibb színezetű és monumentalitással telítődik. 1981-ben műveinek legjelentősebb részét – 344 festményt és 66 színes grafikát – a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának, a szentendrei Ferenczy Múzeumnak ajándékozta.