(Budapest, 1901. január 3.–Budapest,
1966. július 16.)
Szentendrei kapcsolat:
Párizs és Nagybánya után „váltott” Szentendrére, ahol a Szentendrei
Festők Társasága által frissen belakott Művésztelep kínálta
vendégszeretettel élve 1929-1933 között szezonálisan tartózkodott és
alkotott itt. Két főművet megalkotva (Március és a Szentendrei részlet)
lett a kiindulási pontja a kései érett czimrai művészetnek és nem
elhanyagolható fegyverténye Szentendre festői meghódításának. Czimra
ugyanis az atmoszférikus hatásokat figyelő, Réti-tanítvány alapítókkal
(Régi Művésztelet alapítói) szemben, akik szóban és tettben Nagybánya
illúzióját kergették Szentendrén, tüstént felfedezte, hogy a szentendrei
motívumokat másként kell megközelíteni és megörökíteni, mint példának
okáért Nagybányát, mert más a karaktere. Sajnos e két mű, folytatás
nélkül maradt. Ami ennél is tragikusabb,
hogy a zsibongó, élénk szellemi forrongású Szentendréből magányba vonult, Rákoshegyre. A negyvenes évekig szinte, házával és kertjével volt elfoglalva, a festészet jóformán kivonult az életéből. Az évtized második felétől, módszeres, szigorúan következetes alkotói munkába kezdett. Kezdetben, csendéletbe rendezett tárgyak foglakoztatták, kerekded, sima plasztikus formájukkal – szakítva a pointilista plein-airrel. Kései munkáiban metafizikus jellegzetességeket mutatnak művei, sok a rejtett utalás. Nyitjuk talán a festő mélységesen zárkózott egyéniségéből adódhat, mely inkább privát jellegű, mint rendszerbe kódolt. Magányos és rejtőzködő életmódja miatt nem válhatott sikeressé, ám halála után a Czimra életműve a legnagyobbak között említhető.